Alonee közvetítései Thoth-al

 

KÖZVETÍTÉSEK THOTH-AL

Thoth- ról

„Thoth kb.10.000 évvel ezelőtt azt a megbízást kapta a Mindenhatótól, hogy az Atlantiszon szerzett tapasztalatokat adja át az emberiségnek. Az volt a feladata, hogy az univerzális egységet lehozza ide a Földre, hogy egynyelvű, egytudású, egylelkű emberiséget teremtsen itt, akik nem egymás ellen, hanem egymást segítve élnek. Arra vállalkozott, hogy lehozza az Égboltot a Földre, hogy az emberek szívében felragyogjon az Isten,..

A Nagymester(Thoth) megtett minden tőle telhetőt, hogy megvalósuljon. De bármelyik kontinensen történt is a beavatás, amint fekete lelkű ember kezébe került, azonnal eltorzult…„Részlet: Csongrádi Kata Belső nap című könyvéből

Thoth most azért választotta a szíriuszi fény nyelvet, mert így tisztán közvetlenül sejtszintre tudja eljuttatni az általa továbbítani kívánt információt, kikerülve az elmét és az egót.

Így tudja biztosítani, hogy a tudás torzulás nélkül eljusson hozzánk.

Ez a tudás mikor készen állunk rá felszínre jön, megjelenik bennük a valódi isteni bölcsesség, amit ösztönösen, intuitív módon fogunk tudni használni.

„Minden szavam új valóságot teremt.” Thoth

 

Fontos!  

Thoth közvetítései szíriuszi  fény nyelven vegyes reakciók szoktak kiváltani a hallgatókból, résztvevőkből.

Több embernek a lelke felismerte a szíriuszi nyelvet, számukra az otthon érzetét hozta.

 

De első hallásra sok ember számára sokkoló lehet, akár félelmet is érezhetsz közben vagy röhögő görcsöt kaphatsz a furcsa hangoktól.. : )

(Azt tapasztaltuk, hogy azok éreznek közben félelmet, akiknek problémája van a saját erő felvállalásával.)

 

Jellemző tapasztalat a résztvevőknél, hogy a közvetítés meghallgatása utáni napokban ciklikusan, többször  zsibbadt, kába állapotokba kerülnek, amiből nem tudnak felkelni akárhogy próbálkoznak. Ilyenkor Thoth dolgozik. : )

Egy - egy alkalommal mikor kapcsolódsz Thoth-al a szíriuszi nyelven keresztül,  Ő az általa elindított folyamatokat, tovább viszi egészen addig míg át nem fordul az, amire az oldás, aktiválás irányult.

 

Mielőtt meghallgatnád az első Thoth közvetítésed

hallgasd meg előtte a Thoth-ról szóló hanganyagot.

 

Isteni tulajdonságok aktiválása

Beavatás sorozat 10 lépésben

Olyan fénykódokkal, amik a sejtmemóriát felébresztik

Alonee 2011.06.25-26.-án tartott tanfolyamának hanganyagai

Az aktiválásokat, beavatásokat a Teremtő valamint

 Thoth és Seshat szíriuszi fény minősége végzi.

Kryon jelenléte segít befogadni a különböző energia minőségeket.

Aminek a keretein belül azok a mintázatok aktiválódnak a jelenlévőkbe, amik az adott Isteni tulajdonsághoz tartoznak, továbbá olyan oldások várhatóak,  amik oldják azokat a hiedelem, merev szokás rendszereket, amik nem engedték meg, hogy ezeket, a tulajdonságokat a gyakorlatba, a mindennapi életedben is megéld. Sokatokban már aktiválódtak ezek a minőségek, de még nem hozzáférhetőek vagy tartósan nem tudod megtapasztalni a mindennapjaidban.

Az a cél, hogy ne csak bizonyos körben, egy meditáció, közvetítés alatt, után tudd megélni Isteni aspektusaid, hanem a mindennapi életed tartós részét képezzék.

Fontos!

Hogy minél többet tudj profitálni a hanganyagokból, fontos, hogy megfelelő fizikai állapotban legyél. Amennyiben nem szoktál rendszeresen mozogni, és már régen méregtelenítetted a tested, akkor ezeket iktasd be az életedbe. Illetve érdemes ellátogatni egy jó csontkovácshoz is, ha régen voltál.A számodra optimális és könnyed energiaáramláshoz fontos, hogy rendben legyél ezen a területen is.

A fizikai tested akkor tudja követni a szellemed szárnyalását, ha megfelelő állapotban van. Sokszor a spirituális fejlődésünk során elfeledkezünk a fizikai testünk jelentőségéről. 

 

Hasznos tanács a közvetítések hallgatásához:

Mielőtt meghallgatod a közvetítéseket kérd, hogy térben-időben kerülj az élő közvetítés helyszínére, a jelenlegi állapotodnak megfelelően kapd meg a közvetítés energiáit úgy, hogy az számodra a legkönnyebben beépíthető legyen! Továbbá kérd, hogy az elengedési, átlényegítési folyamatok, könnyedek és örömteliek legyenek!

Amennyiben egy alkalommal több (max. két-három!) közvetítést hallgatsz meg, közöttük tarts legalább fél órás szünetet! Adj időt a fizikai testednek, hogy fel tudjon készülni az újabb érkező energiák fogadására. 

Közvetítés(ek) meghallgatása után mindig fogyassz elegendő vizet!

 

A közvetítéseket meghallgathatod a weboldalon keresztül vagy le tudod tölteni.

A hanganyag címére kattints, a hanganyag eléréséhez.

( NE a méretre mert az vissza visz a Főoldalra.)

 

Letöltéshez az egérrel jobb klikket nyomj,

majd kattints a „mentés másként - ra”.


CsatolmányMéret
Thothrol-2011-06-21.mp349.42 MB
2011.08.02.Teremtő Thoth Erő felvállalás 1.rész.mp337.24 MB
2011.08.02.Thoth Erő felvállalás 2.rész.mp322.59 MB
2011.08.02.Thoth Erő felvállalás 3.rész.mp316.28 MB
2011.06.25.Teremto&Thoth Isteni tul.aktivalasa 1.resz_.mp317.47 MB
2011.06.25.Teremto Isteni tul.aktivalasa 2.resz_.mp325.52 MB
2011.06.25.Thoth Isteni tul.aktivalasa 3.resz_.mp312.24 MB
2011.06.25.Kryon Teremto Thoth Isteni tul.aktivalasa 4.resz_.mp332.6 MB
2011.06.25.Thoth Isteni tul.aktivalasa 5.resz_.mp314.14 MB
2011.06.25.Thoth Isteni tul.aktivalasa 6.resz_.mp319.33 MB
2011.06.26.Kryon Teremto Thoth Isteni tul.aktivalasa 7.resz_.mp325.3 MB
2011.06.26.Thoth Isteni tul.aktivalasa 8-9.resz_.mp334.5 MB
2011.06.26.Seshat Isteni tul.aktivalasa 10.resz_.mp314.88 MB