Mit jelent Neked a Szeretet Egysége?

 

Mit jelent nekem a szeretet egysége?

A Szeretet egysége számomra egy érzés, egy hitvallás és egy vízió is egyben.

Hiszem és látom, hogy elfog jutni az emberiség abba az állapotba, hogy a szeretet egységébe létezzen. Oly erős bennem ez az érzés, hogy ezt senki és semmi nem tudja bennem felülírni, megváltoztatni. Biztosan tudom, hogy ez egy reális és elérhető valóság. Látom, hogy a világ jelenleg nem ezt a képet mutatja. De tapasztalom, hogy ebbe az irányba halad. A látszólagos káosz és válság is ezt mutatja nekem. Hiszen ahhoz, hogy megszülethessen az új világunk, a régi nem működő struktúráknak, rendszereknek fel kell oldódniuk.

Gondolj csak egy lakásfelújításra, mennyi vesződséggel jár! Első fázisban lebontod, ami nem kell, ami már nem tetszik, vagy már idejét múlt. Levered a csempét, a vakolatot, kicseréled a régi tűzhelyet, a kádat… Utána eltakarítod a régi berendezéseket, törmeléket. Megcsinálod a helyet az újnak. Azután pedig elkezded megalkotni az új otthonodat. Mostanában ugyanezek a folyamatok figyelhetőek meg a világunkban.

Új világ születik. Sok vesződséggel, nehézséggel jár, de megéri, mert ha kitartunk és összefogunk, akkor megszületik az új világ, ahol minden ember a szeretet egységében létezik, ahol az ellentétek feloldódnak, az emberek bőségben, békében, boldogságban élnek, harmóniában, egységben a Földdel és önmagukkal.

Ez az ÚJ FÖLD az ÚJ VILÁG.

Számomra az a szeretet egységében létezés, amikor minden létező egységesen szereti, tiszteletben tartja egymás egyediségét, különlegességét. Ezáltal elfoglalja méltó helyét a világ rendszerében, ahol létrejön a szeretet nyelve, a szív hangja, ahol a kommunikáció szívből szívbe történik, félreértések és játszmák nélkül.

Szabó Pálma Alone

Budapest 2009. 01. 25.

 

Neked mit jelent?

Vannak e erről tapasztalataid a mindennapokban?